Saját Otthon Projekt

Tavasz az erkélyünkön

Az idén elérkezettnek láttam az időt, hogy lecseréljük a 3 éve saját kezünkkel megalkotott raklapkanapénkat és a növényeket is teljesen más koncepció alapján terveztük meg. A kanapé helyére 2 darab Jysk-ben vásárolt Acapulco szék utánzat került a hozzáillő asztalkával. Az eltelt idő pedig már igazolta is, hogy tényleg szuper választás volt az esti ücsörgéshez. A… Tovább »

Tavaszi álmok az erkélyre

Szerencsére elég nagy erkéllyel rendelkezünk, ami lehetőséget biztosítana nyáron is kellemes kinti időtöltéshez. Azonban a forró időszakokban egyszerűen ez lehetetlen, mert ember legyen a talpán, aki kibírja a rekkenő forróságot. Már régóta beszélgettünk róla, hogy erre megoldást kell találnunk, mert az összes növényünk (még a levendulák) is rendre kipusztulnak a nyár végére. Az idén tehát… Tovább »

Paradicsomi kalandok az erkélyen

Évek óta próbálkozok minden tavasszal magról vetni paradicsomot, aminek teljes kudarc lett a vége. Mindig csírázás után, az első levelek megjelenésével egy időben kipusztult az összes pici palántám. Ilyenkor aztán mindig vettem kész palántát, de sajnos azok sem szokták beváltani a hozzá fűzött reményeket, mert csak pár darab paradicsomot tudtunk róluk szüretelni. Éppen ezért az idén… Tovább »

Párnából sosem elég!

Az erkélyen található raklapkanapéról hiányzott pár keményebb párna, ami megtámasztja a derekunkat egy-egy hosszabb ücsörgés alkalmával. Tudatosan nem is keresgéltem, mert nem volt fent a hamar elintézendők listáján. Ugyanakkor ismét ellátogattunk az IKEÁ-ba, mert polcot kellett vásárolnunk a retró polcvázunkhoz és a pénztárnál várakozva megpillantottuk az újdonságnak számító kültéri díszpárnákat, amelyek GRENÖ névre hallgatnak. Párnából… Tovább »

Az erkély új ruhája

Már tavaly is le szerettem volna cserélni a raklapkanapénk ruháját, de nem találtam olcsón szövetet hozzá. Az igazat megvallva lusta is voltam és nem szerettem volna sokat áldozni rá. Az idén azonban egy hirtelen ötlet megmentett attól, hogy az idén is azon a régi és csúnya huzaton kelljen ücsörögnöm az egész szezonban. Találtam egy öreg,… Tovább »

Hogyan kerül a kövirózsa a betonba?

Ha valaki régóta és figyelmesen olvassa a blogomat az már biztosan felfedezte, hogy nálam időnként eluralkodik egy-egy mánia. Ilyenkor előszeretettel hódolok az újdonsült hóbortjaimnak. Vannak azonban makacson ragaszkodó rigolyáim is, mint például a párnamánia, a poszter mánia és tavaly óta a betonmánia. Készítettem is már kettő dolgot betonból /gyertyatartót és húsvéti tojást/, de elérkezett az ideje a következő öntésnek. Láttam… Tovább »

Helyzetjelentés az erkélyünkről

A jó idő és a Férjem szorgos keze megtette hatását az erkélyünkön, mert a múlt hónapban elültetett növénykéink szépen növekedtek. Lassan igazi kis hangulatos oázissá válik, ahol öröm esténként  ücsörögni: A fűszernövények /petrezselyem, menta és bazsalikom/ elfoglalták kicsiny kis kaspójukat és a megfelelő gondolkodást meghálálva növekednek: A muskátli nem a kedvencem, de a citrom muskátlit… Tovább »

Idei tervek az erkélyre

Ismét elérkezett az erkély szezon és mi is lázasan készülődünk. A tavalyiból okulva most nem egynyári virágokat vettünk a Greenbo-inkba, mert azok nagyon nem bírták a forróságot. Helyettük megpróbálkozunk a levendulával, ha már úgyis imádom. Már be is ültettük a cserepekbe és eddig még jól bírják: Nagyon szerettem volna olajfát is és végre sikerült egyet… Tovább »

Erkély – végre felvirágoztunk!

Ma elérkezett a napja, hogy az erkély is felvirágozzon és 3 Greenbo cserepünk is a helyükre kerüljön. A közös családi virágültetés meghozta gyümölcsét és most már kedvünkre gyönyörködhetünk bennük: Majd azért még készítek fényképet, hogy hogyan mutatnak messziről! Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt… Tovább »

Idei terv: Jöhetnek a virágok az erkélyre!

Tavaly még nem igazán tudtam a virágosításra gondolni az erkélyen, mert az alapokat kellett megalkotnunk a raklapkanapéval és a polcunkkal. Az idén azonban már ez lesz a prioritás. Már 2 éve megtetszettek a Greenbo korlátra erősíthető kaspói. Pedig akkor még nem is tudhattam, hogy kör alakú lesz az erkélyünk korlátja…. 🙂 A Greenbo balkonláda számos… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!