Saját Otthon Projekt

Viharbiztos mécsestartó a nyári estékre

Elérkezett végre a várva-várt jóidő és vele a szabadban töltött esték. Ilyenkor szinte mindig a teraszon ücsörögök, ahol a hangulat az elsődleges. Márpedig vaksötétben pislogni nagyokat vagy kamera planban, díszkivilágításában ülni sem túl jó megoldás. Éppen ezért a gyertyák és egyéb romantikusabb hangulatot biztosító világítástechnológiai megoldások fontos szerepet töltetnek be ilyenkor teraszunkon. Azonban a szél… Tovább »

Halszálkák és halacskák

A kislányom óvodájában az összes csoport óvónénije roppant módon kreatív. Sokszor csak ámulok és bámulok egy-egy alkotásukon. Nem is olyan régen láttam ott sok-sok helyes halacskát, amit itthon is szerettem volna a Hédi ablakába is elkészíteni. Természetesen ilyenkor mindenképpen bevonom őt is az alkotásba. Ahogy cseperedik, úgy jut neki több és több feladat.  Jelen esetben szinte… Tovább »

A Jysk is segít a nyári partikról szőtt álmainkon

Szerintem a Jysk az az áruház, amely évről-évre jobb termékeket hoz el hozzánk is. Tapasztalataim szerint eddig csak a külföldi kínálatban volt olyan termék, amiről jó volt álmodozni.  Azonban tavaly óta ez szerencsére megváltozott és a mostani nyári kollekció is imádnivaló. Ha lenne óriás teraszom vagy kertem, akkor nem tudnék ellenállni egy ilyen kerti ülőgarnitúrának…. Tovább »

Az Ikea idén bohém nyárban gondolkodik

Tavaly nyáron az Ikea a kerti partikat állította fókuszba, de minden évben más és más téma köré csoportosítja a legmelegebb évszakra tervezett kollekcióját.  Valahogy annyira nem is volt meglepő számomra, hogy az idén a nyarat a bohém életérzés, a vidámság jellemzi majd az Ikeánál. Hiszen ez az év most erről szól és engem is megfertőzött… Tovább »

Olajfalevél asztaldísz, mint egy kis nyári utóérzés

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a múlt hetet hármasban Krétán tölthettük és csodálatos volt az egész nyaralás. A Hédivel is már sokkal egyszerűbb, hiszen már a kulturális események is érdeklik és nem csak a fürdés. A szállodánk mellett egy hatalmas olajfa ültetvény terült el és hirtelen ötlettől vezérelve eszembe jutott, hogy nekem mindenképpen szükségem van olajfaágakra…. Tovább »

Rajzolj saját kirakót!

Ha éppen unatkozik a gyerkőc, akkor mindig jól jön egy szuper kreatív ötlet, amit csak elővarázsolok és már indulhat is az alkotás! Még a nagy festés előtt az egyik ilyen hétvégi, forró délutánon nem volt kedvünk kimozdulni a meleg miatt.  A gyerekek ezt egy idő után meglehetősen nehezen viselik, így eljött az ideje, hogy anya… Tovább »

Szuperkönnyű DIY kép filodendron levéllel

Még július elején rendeltem a Moon Manufacture-től a felhős akasztók mellett egy filodendron levelet, mert már akkor bevillant, hogy mit szeretnék majd belőle készíteni.  Természetesen a lakás festése közbeszólt, mert semmi időm nem marad a bútorok és berendezési tárgyak pakolgatása mellett már semmi energiám másra. Sőt, az igazat megvallva fogalmam sem volt, hogy melyik dobozba… Tovább »

Nyomtassunk a növények bűvöletében!

Múlt héten mutattam 6 szobanövényt, amelyek most mindenhol viszik a pálmát és nekem is személyes kedvenceim. Azonban a szobanövények diadala nem korlátozódik szigorúan az élő növényekre, mert poszterek és különféle nyomatok esetén is érdemes számításba venni őket. Ezen felbuzdulva ismét válogattam ingyenesen letölthető posztereket és olyan laptopra való háttereket, amiket nyugodtan ki is nyomtathatunk, ha megtetszenek.  Ha valamelyik… Tovább »

Ha nyár, akkor gondolkozz tengerész stílusban!

A nyár elengedhetetlen velejárója a tengerész stílus, amely a divatban és a lakberendezésben is hódít ilyenkor. Ilyenkor érdemes otthonunkba is becsempészni egy-egy ilyen stílusú darabot. Nálam az idén ez kimarad az átalakítások miatt, de a sötétkék-fehér csíkos ruhák ilyenkor alapdarabok a ruhatáramban.  Ha viszont megnézitek ezeket a szuper tengerész stílusban pompázó kiegészítőket és bútorokat, akkor… Tovább »

Augusztusi újdonságok az Ikeában

Éppen vége lett az Ikeában a nyári vásárnak, de nem maradunk hírek nélkül. Hiszen elméletileg augusztusban ismét jönnek újdonságok és reményeim szerint itthon is kaphatóak lesznek majd. Ezúttal most nappalinkat örvendeztethetjük meg akár egy új Grönadal hintaszékkel, amely ötvözi a tradicionális vietnami és a modern skandináv stílust:   A Gladom lerakóasztal igazi univerzális megoldás, mert a teteje tálcaként… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!