Saját Otthon Projekt

Mit tegyünk, ha “AntiHalloween” vendégeket várunk?

Majdnem egy évvel ezelőtt (csak egy héttel később) szintén Haloween-nal kapcsolatos bejegyzés (itt találod) született, akkor olyan recepteket mutattam Nektek, amik abszolút az amerikai életérzést hozzák el ezzel az ünneppel kapcsolatban. Ijesztő, rémisztő, vicces, mindemellett szemet gyönyörködtető és kreatív alkotásokat láthattunk. Nekem legalábbis biztos nem jutna eszembe, nem vagyok egy Heston Blumentahl. 😀 az ő… Tovább »

Új limitált Ikea kollekció: SÄLLSKAP

Az Ikea az idén tényleg kitett magáért és mindig megörvendeztet minket valami új kollekcióval! Most októberben egy limitált kollekcióval a SÄLLSKAP fantázianevűvel (magyarul: együtt lenni).  Ez a kollekció pedig azért különleges, mert a skandináv művészeti és kézműves hagyományoknak állít emléket azzal, hogy a múltból inspirálódtak a tervezők és mentették át az akkori mintákat, bútorokat a jelenbe.  … Tovább »

Őszi dekor skandináv stílusban

Ha kicsit visszanézek az időben és megvizsgálom, hogy milyen időszakban szokott otthonunkban drasztikusan átváltozni a dekoráció, akkor megállapíthatom, hogy évről-évre szint mindig ugyanakkor tör rám a változtathatnék. Minden évben a legaktívabb és legtöbb dekort igénylő időszak a karácsony és ezt a bejegyzések száma is egyértelműen bizonyítja. Ilyenkor minden átváltozik és már igazából október végén kezdődik az átalakulás. Éppen… Tovább »

Vándorpoloska invázió – Mi a megoldás?

Alapvetően szeretem az őszt, mert igencsak kellemes idő tud lenne, ha süt a nap. A nyárban ugyanis a forróságot nem különösebben kedvelem. Így a tavasz és az ősz igazán az én világom. Egy dolog miatt azonban már évek óta nem várom és az a vándorpoloska invázió. Nem szoktam undorodni állatoktól, még a hüllőket és az… Tovább »

Ferm Living 2016. ősz-tél

Évek óta követem a Ferm Living dán lakberendezési céget és mindig nagy izgalommal várom az új kollekcióikat. Az idei őszi-téli kollekció is tartogat igazi szépségeket és újdonságokat számunkra. Összességében elmondható, hogy a most jellemző trendeknek megfelelően ebben a kollekcióban is a sötétebb színek uralkodnak. Ezt ugyanúgy megfigyelhetjük az Ikea és a H&M Home esetében is,… Tovább »

Programajánló: Nyitott stúdiók a Design Héten

Az idén is rengeteg érdekességgel és programmal vár minket a Design Hét, de számomra mindig a legizgalmasabb rész a Nyitott stúdiók, amelyek keretében a jelentkezők ellátogathatnak hazai designerek műhelyeibe. A munkafolyamatok, az anyagok és a személyes találkozás révén közelebb kerülhetünk az alkotókhoz és más oldaláról ismerhetjük meg magát az alkotási folyamat legvégén megszülető készterméket.  A tervezők széles palettájáról… Tovább »

Lessük meg, hogy mivel készül a H&M Home az őszre!

Még javában tart a nyár, de a H&M Home már jelentkezik az őszre szánt termékek egy részével. Ilyenkor mindig gyorsan átfutom a kínálatot és javában tervezgetem, hogy miket szeretnék majd otthonra beszerezni.  Amit biztosan nem fogok kihagyni a Ferm Living-es szteppelt párnák utánzata, mert azok már eredetiben is a kedvenceim között szerepelnek. Ezen kívül a szezonban a gyerekszobai kiegészítők… Tovább »

A “Zé” betűs zöldség

Íze markáns és különleges. Lehet szeretni, vagy nem, de én nagyon szeretem. Lehet angol, vagy magyar. Ez pedig a zeller. Gyerekkoromban Anyukám nagyon sokszor csinált zellerkrém levest, már akkor is oda voltam érte. A kenyérkockákat mindig kitúrtam belőle. Imádom a színét, az ízét, mindent. Bármit el tudok képzelni belőle. Igen, pálinkát is! 😀 Úgyhogy lássuk,… Tovább »

A csirke szereti a bacont…

Gondolom, mindannyiunknál elindult a karácsonyi őrület, az ajándék vásárlás, a szenteste tervezgetése, a családtagokkal való egyeztetés. Nálunk sincs ez másképpen és már elkezdtem agyalni a karácsonyi menün. A több lehetséges variációból mutatok most egyet Nektek, mert mindenki nagyon szereti nálunk. Csak össze kell dobálni a hozzávalókat és kész is az isteni lakoma. Mellette pedig rotyoghat… Tovább »

Méz és chilli – a két jóbarát

Múlt hét vasárnap Férj a szokásos focimeccsét játszotta fiúkkal. Tudtam, hogy nem jön egyből haza, mert ilyenkor átbeszélik a világ nagy dolgait egy-két sör elfogyasztása mellett. Úgy gondoltam, hogy főzök neki valami finomságot, mire hazaér, biztosan éhes lesz. Nem volt valami jó idő és nem igazán volt kedvem kimozdulni, így abból építkeztem, amit itthon találtam: A főbb… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!