Saját Otthon Projekt

Hogyan kerül a kövirózsa a betonba?

Ha valaki régóta és figyelmesen olvassa a blogomat az már biztosan felfedezte, hogy nálam időnként eluralkodik egy-egy mánia. Ilyenkor előszeretettel hódolok az újdonsült hóbortjaimnak. Vannak azonban makacson ragaszkodó rigolyáim is, mint például a párnamánia, a poszter mánia és tavaly óta a betonmánia. Készítettem is már kettő dolgot betonból /gyertyatartót és húsvéti tojást/, de elérkezett az ideje a következő öntésnek. Láttam… Tovább »

Helyzetjelentés az erkélyünkről

A jó idő és a Férjem szorgos keze megtette hatását az erkélyünkön, mert a múlt hónapban elültetett növénykéink szépen növekedtek. Lassan igazi kis hangulatos oázissá válik, ahol öröm esténként  ücsörögni: A fűszernövények /petrezselyem, menta és bazsalikom/ elfoglalták kicsiny kis kaspójukat és a megfelelő gondolkodást meghálálva növekednek: A muskátli nem a kedvencem, de a citrom muskátlit… Tovább »

Idei tervek az erkélyre

Ismét elérkezett az erkély szezon és mi is lázasan készülődünk. A tavalyiból okulva most nem egynyári virágokat vettünk a Greenbo-inkba, mert azok nagyon nem bírták a forróságot. Helyettük megpróbálkozunk a levendulával, ha már úgyis imádom. Már be is ültettük a cserepekbe és eddig még jól bírják: Nagyon szerettem volna olajfát is és végre sikerült egyet… Tovább »

Nyáron kint, télen bent! Mi az?

Sokan nem igazán szeretik a növényeket a lakásban. Hát én nagyon szeretném őket, de valahogy ez soha sem igazán kölcsönös. Ezért mindig vannak növényeim, de soha sem tudnak éveket tölteni nálunk. Mondjuk biztosan lehetnék kicsit gondosabb gazda, de ez én energiáim is végesek. Most a legújabb vágyam egy olajfa. Már nyáron álmodoztam arról, hogy az… Tovább »

Messziről jött újdonságaim

Megérkeztek a Fab.de-ről rendelt párnahuzatjaim és meglepő módon hamarabb is itt voltak az ígértnél. Igazából tesztnek szántam a vásárlást, amit sikeresen ítélek.  Rám vár innentől kezdve a rengeteg csodálatos dizájn termékük! Ugye milyen vidámak az akciós párnahuzatjaim? Még nem döntöttem el, hogy a nappaliba vagy az erkélyre kerüljenek…. Szerintetek?       Ha tetszett a… Tovább »

Erkély – végre felvirágoztunk!

Ma elérkezett a napja, hogy az erkély is felvirágozzon és 3 Greenbo cserepünk is a helyükre kerüljön. A közös családi virágültetés meghozta gyümölcsét és most már kedvünkre gyönyörködhetünk bennük: Majd azért még készítek fényképet, hogy hogyan mutatnak messziről! Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt… Tovább »

Idei terv: Jöhetnek a virágok az erkélyre!

Tavaly még nem igazán tudtam a virágosításra gondolni az erkélyen, mert az alapokat kellett megalkotnunk a raklapkanapéval és a polcunkkal. Az idén azonban már ez lesz a prioritás. Már 2 éve megtetszettek a Greenbo korlátra erősíthető kaspói. Pedig akkor még nem is tudhattam, hogy kör alakú lesz az erkélyünk korlátja…. 🙂 A Greenbo balkonláda számos… Tovább »

Innen indultunk – Pontosan 1 éve költöztünk /2. rész/

Kicsit megcsúsztam a második résszel, de most akkor következzen! Gyerekszoba: Beköltözéskor a legfontosabb feladat az volt, hogy a 9 hónapos kislányunknak meglegyen mindene, a konyha használható legyen és mi is tudjuk hol aludni. Így megvettük az ágyunkat, a hűtőt, a mosógépet és a konyhát. A kislányom átmenetileg férjem gyerekkori bútorait örökölte meg, de már tervben… Tovább »

Colour blocking a díszpárnákon

Az idén sokan felfedezhettétek, hogy a colour blocking a divat világa után meghódította a lakberendezést is. Nekem személy szerint csak a kiegészítők esetében tetszik, mert egyébként már túl soknak találom és leginkább a pink és a narancs szín párosítása fogott meg. Régóta kerestem a raklapkanapéra megfelelő párnahuzatokat, de egyik sem nyerte el tetszésemet. Vidámat és… Tovább »

Kaspó redesign – ezúttal az erkélyen

Már majdnem teljesen kész a teraszunk, csak a bambuszrolók hiányoznak. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje egységesíteni a kaspókat is. A szép kaspók azonban továbbra is irtózatosan drágák és pénztárcabarát megoldást szerettem volna. Újítottam fel már kaspókat festék spray és akril festék segítségével is. Most azonban nagyon sok helyen láttam, hogy spárgával keltenek új életre… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!