Saját Otthon Projekt

2016 legkedveltebb bejegyzései lakberendezés és DIY témában

2016 összességében érdekes év volt nekem és igazából semmilyen formában nem mondhatnám, hogy egy igazán szuper év volt! Fogalmazhatnék sokkal lényegretörőbben, de a blogon nem káromkodom… Így inkább “úrihölgyként” fejezem ki magam, hiszen “bloggerként arra is figyelni kell”, hogy ne adjunk a kedvenc trollunknak támadási felületet. 🙂 🙂 Ráadásul a bloggal kapcsolatban semmi probléma nem adódott,… Tovább »

IKEA PS 2017-es kollekció, ahol a fenntarthatóság is fontos szerepet kapott

A PS kollekció ötlete még 1992-ben fogalmazódott meg az Ikeánál, hogy segítségével meg tudják erősíteni pozíciójukat, mint dizájn vállalat. Ennek eredményeként az első kollekció 1995-ben került piacra és körülbelül háromévente mindig követte egy újabb. Most 2017-ben pedig elérkezett a 9. kollekció ideje.  A mostani pedig azért is különleges, mert olyan termékek is megbújnak a kínálatban, amelyek újrahasznosított… Tovább »

Modern családi loft Lengyelországban

Még soha sem volt lengyel otthon a blogon, sőt olyan, mintha Kelet-Európát picit hanyagolnám is. Most azonban eljött az ideje, hogy ezen változtassunk! Ugyanis nem olyan régen bukkantam a Shoko Design nevű lakberendező csapatra, akinek mindegyik munkája elnyerte a tetszésemet. Végül a családi loftra esett a választásom, mert minden részletét elfogadnám. A fekete, fehér és a… Tovább »

Mártogatni jó!

Nyakunkon az év utolsó ünnepe, bulija. Remélem, mindenki túlélte a karácsonyt, senki nem szenved már ételmérgezésben. Jöhetnek az újévi fogadalmak, megtelnek az edzőtermek, de előttünk van még egy Szilveszter, amikor még kajálhatunk egy jót, amikor nem gondolunk arra, hogy vigyázni kell az alakunkra. Amikor hozzánk jöttek ilyenkor vendégek, mindig apró falatokkal készültem, mert van, aki… Tovább »

7 ingyenesen letölthető 2017-es naptár

Tavaly a dolgozósarokba készítettem egy egyszerű és könnyen változtatható csíptetős naptárat. Ehhez kellett letöltenem egy ingyenes naptárat, amely egész évben jó szolgálatot tett nekem: Szerettem ezt a megoldást, így 2017-re is kellett keresnem valamilyen hasonló stílusú naptárat. Végül olyan sokat sikerült összegyűjtenem, hogy nem is tudok választani.  Ha valamelyik megtetszik, akkor csak a képre kell kattintanotok… Tovább »

A burgonyafánk nemes egyszerűsége

Gondolom, mindenki túl van már az óriás karácsonyi.. nevezzük: “zabálásnak”. Elfogyott a temérdek bejgli, zserbó, halászlé, húsleves, minden. Mi már anyuval elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mit is főzzünk, mert ugyan hal maradt még, de sem ő, sem én nem esszük meg, az a fiúké marad. Karácsony napján, ahogy írtam róla korábban, anyu évek óta elkészít… Tovább »

Idei karácsonyunk

Nálunk már hagyományosan december 23-án van karácsony és ennek csak egy igen egyszerű oka van. Régebben, amikor 24-én tartottuk, akkor nem maradt nekünk semmi idő, hogy itthon is kiélvezzük a karácsony minden pillanatát. Hiszen 25-én már nagy csomagokkal felpakolva indultunk haza, ahol a család már várt minket. Így viszont van egy plusz napunk, amikor már… Tovább »

5 egyszerű tipp a skandináv stílusú ünnepi terítékhez

A karácsony ünnep számomra egyik fontos momentuma a késői ebéd vagy korai vacsora, amit általában akkor szoktuk elfogyasztani, amikor már besötétedett. Az asztalt is legtöbbször ünnepivé varázsolom, mert szerintem a körítés mindig emeli az ünnep hangulatát. Azzal nem árulok el nagy titkot, hogy nekem a skandináv stílusú karácsonyi terítés a kedvencem. Így még az utolsó… Tovább »

Karácsonyi kiegészítők- gasztró módra

A karácsonyi menü fő alkotóeleme a hús. Legyen az csirke, pulyka, bárány, marha vagy hal, ki,milyen hagyomány alapján találja ki az ünnepi menüt. Sok helyen már fő a húsleves és/vagy halászlé is, süteményektől roskadoznak az asztalok. De ne feledkezzünk meg a húsok mellé tálalható kiegészítőkről, mert lássuk be, a főétel mellé kell, hogy legyen valamilyen… Tovább »

Modern és geometrikus karácsonyi díszeim

Egyszerűen szeretem a különleges és modern dolgokat karácsonykor is. Így amikor a barátnőm megmutatta, hogy az idén mivel készülnek karácsonyra a Moon Manufacture-nél, akkor rögtön jelentkeztem is… Jókat nevettünk ezen, hogy ez is felkerült a listámra a többi közé. Fehérben kértem, mert a falunk ott világosszürke és a világítós ágaim pedig feketék. Így jobban mutatnak… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!