Saját Otthon Projekt

Felújított parasztház a Balaton észak-nyugati csücskében

Szerencsésnek mondhatom magam, mert gyerekkorom nyarait mindig a Balaton partáján tölthettem és fiatal felnőttként pedig több évet éltem Balatonfüreden. Így aztán érthető, hogy a blogon is időről-időre visszatérek erre a vidékre, amelynél szebb szerintem nem nagyon van itthon.

Képzeletben most is a Balatonhoz utazunk, ahol egy nyaralóként hasznosított, felújított parasztházba kukkanthatunk be. A Castdesing tervezői, Andrea és Tünde egy amerikai-magyar házaspár kérésére álmodták meg a minden kényelmi funkcióval felszerelt nyaralót. Külön kérés volt, hogy a két különböző kultúrát valamilyen formában ötvözzék a tervezők.

Érdekes módon a kiegészítők nagy többsége az Egyesült Államokból érkezett és igazán jól mutat az itthon beszerzett vagy a házban talált berendezési tárgyakkal. Ugyanakkor fontos családi ereklyék is helyet kaptak a nyaralóban, mint például a cipész dédnagyapa Singer varrógépe. 

Az eklektikus hangulatot tovább erősíti a házzal megörökölt, csodálatos Zsolnay cserépkályha, amely a nappali éke lett.  Amit lehetett, azt igyekeztek a tervezők eredeti formájában megtartani vagy esetenként felújítani a modern kori igényekre gondolván. Megtartották az eredeti fapadlót is, csak a sötétbarna helyett fehérre festették. 

A konyhát az eredeti méretéhez képest meg kellett nagyobbítani, hogy minden funkció kényelmesen elférjen benne. Az itt található követ pedig impregnált betonpadló váltotta fel. 

Nagyon tetszik, ahogy a régit és a modern tárgyakat, kiegészítőket vegyítették a Castdesign tervezői. Nincs olyan szeglete, amely ne szolgálná a nyugodt pihenést, de kiválóan alkalmas nagyobb baráti összejövetelek megtartására is. Nektek melyik a kedvenc részetek?

A képeket és a részletes leírást pedig ismét köszönöm a Castdesign csapatának, Andreának és Tündének:

 

 

 

 

 

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. SZia, melyik szekrényre gondolsz pontosan, mert akkor megkérdezem?

  2. Natália Balogh says:

    A nagyszüleim is ilyen lakásban élnek. Tavaly ők is elkezdték felújítani a lakásukat. A fából készült szekrény nagyon tetszik nekem. Esetleg tudja valaki, hol kaphatok ilyet? Mert ez jól passzolna a polcukhoz amit tőlem kaptak. Az így néz ki. http://www.riodesign.hu/szekreny-tv-allvany/u-polc-es-forditott-u-polc Előre is köszönöm.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!