Saját Otthon Projekt

Egyszerűen megvalósítható fésülködőasztal ötletek

Ha tippelnem kellene, akkor a nőknek a gardróbszoba után a fésülködőasztal az, amelyről mindig csak álmodoznak. Hiszen ez az asztalka nem a legfontosabb és nem is nélkülözhetetlen kelléke a hálószobának, azonban álmainkban gyakran fésülködünk a tükör előtt.

Ha nem olyan miniméretű a hálószobátok, mint a miénk, ahova még egy plusz éjjeli szekrényke sem férne be, akkor van esélyetek piciben megvalósítani ezt az álmunkat. Hiszen egy kicsi fésülködőasztal is jobb a semminél. Ráadásul rajta az összes sminkes kütyüt, hajgumit, hajcsatot és az ékszereinket is tudnánk tárolni. 

Az álom megvalósításához pedig először is egy szabad falfelületet kell kijelölnötök vagy egy bemélyedést kell keresnetek. Kerüljük, hogy a közlekedő folyosók útjába helyezzük, inkább egy kicsit eldugottabb és nyugodt sarokban legyen a helye. Ez segít majd a szépítkezés közbeni intimitás megteremtésében.

A helytől függően három csoportra osztottam az általunk megvalósítható fésülködőasztalokat, hiszen ez már előre meghatározza a lehetőségeinket a projektet illetőleg. 

Kezdjük is a legnagyobb helyet foglaló, egyszerűen megvalósítható ötletekkel, amelyek alapját minden esetben az Alex fantázianevű fiókos elemek adják és ezekre pedig csak egy asztallap került. Rengeteg mindent el lehet rejteni a fiókos szekrényben és az asztallapra is kipakolhatjuk a kedvenceket. 

Természetesen a tükör azért nélkülözhetetlenen kiegészítő, de lehet helyettesíteni valamilyen egyszerűbb és olcsóbb fajtával.


A világításról se feledkezz meg, olvasd el, hogyan használd fel a régi izzókat!


20c3ed3365563093017462ad0918be90

8b95bf576803863b9fb304af5d924c95

208635e16b677ff23b09288d545162f9

Ha sokkal kisebb hellyel rendelkezünk, akkor a legkisebb és legtakarékosabb Ikeás Micke asztal lehet a megoldás, amely nálunk a dolgozósarokban van. Az ára szerintem roppant kedvező és totál nem igazak a pletykák, hogy nem bírja a gyűrődést. Nálunk több, mint 3 éve van szolgálatban és semmi probléma nincs vele.  De tényleg! Pedig emlékszem, hogy anno mekkora felháborodást váltott ki  a blog Facebook oldalán, hogy ezt választottuk. 🙂

Ehhez már csak egy szuper, nagy alakú tükröt kell beszerezni és a fiókba pedig mehetnek a kütyük. Ugye, hogy milyen egyszerű és ez az asztal tényleg mindenhol jól mutat?

2c6be9a2ffd1e59684933d192b212995

657ac3fa043fe2863a10cc1d3abdcc00

Persze másmilyen kisebb méretű asztal is szóba jöhet. Ez például a kedvencem, de sehol sem találtam hasonlót:

0de5f282151c2817914c558fab85a07b

Ez a menta pedig igazi különlegesség:

3cce7a00b574540bfa5e94694126713c

Ha pedig még ennél keskenyebb helyünk van, akkor bármilyen meglepő, de egy sima polc is segíthet álmunk megvalósításában. Nem kell túlgondolni, elég a legolcsóbb Lack polcból kettőt felrakni a falra abból a hosszúságúból, amely elfér nálatok és a tükörrel, különféle tárolókkal és egy lámpával csodás lesz a végeredmény:

062eab474f633d15ceee2f7646050e13

50aad68afd89843ff09f14546048fbff

Persze nyugodtan lehet másmilyen polcot is használni. Nekem ugyanis ez a megoldás a kedvencem, mert olyan egyszerű és elegáns:

1272668bf466a8e1496f9e26c77f43e8

Mutatok másmilyen stílusban is,  hogy ne tudjátok mondani, hogy csak a fehér színű bútort ismerem:

d4864afd31142f4e2d0ea4b4f0b9e1ce

Egy bemélyedésbe rejtve is lehet gondolkodni, ha történetesen van ilyen lehetőségünk:

da917a968874fafdc77c1fb4f767291b

Ha pedig nem sima polcokat, hanem fiókos változatokat fúrunk fel, akkor tárolódobozok nélkül is van rögtön helyünk a kütyük elrejtésére:

9f22428ffff9416e45851e0d1858ab68

4de3165a5c2ac0450ab8f737d43af59c

Remélem, hogy ezek a szuper ötletek segítenek Benneteket is, hogy megvalósítsátok a saját fésülködőasztalotokat. Ha majd egyszer lesz nagyobb hálószobám, akkor nekem is lesz! Ezt megígérem….

A képek forrásait rájuk kattintva találjátok.

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Természetesen ez nem vonatkozik mindenkire. Csak sokan vágynak rá, köztük én is. 😀

  2. Magdaléna Tökölyi says:

    Embere válogatja.Nekem még soha nem hiányzott 1 fésülködőtükör, sőt nem is álmodtam róla! Ennek ellenére mai napig ápoltan, sminkkel lépek ki az ajtón.Egyébként is jó tudni, hogy hálószobába TILOS tükröt rakni! Sokkal fontosabb volt számomra egy nagy rajzasztal vagy festőállvány, amit naponta nem csak 5 percig használok.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!