Saját Otthon Projekt

Belencsézünk, de nem úgy, ahogy szoktunk

Ez is megvolt, letudtuk 2016-ot. Mennyi mindent tudnék írni, hogy mi történt velem… De ugyebár, ennek nem itt és nem most van itt az ideje. Nem mellesleg, az nem is az én asztalom. 😀

A lényeg, hogy pozitívan tekintünk előre, egyetlen fogadalmam van 2017-re vonatkozóan, majd egy év múlva leírom, hogy bejött-e. Persze, csak, ha nem felejtem el. (Illetve, ha addig Dia nem dönt úgy, hogy megszabadul tőlem – de nem lesz könnyű dolga- :D)

Lényeg a lényeg, hogy ma ismét egy receptet hoztam Nektek. Ez amolyan: “dobjunk össze valamit a szilveszteri buli után, de ne kelljen vele sokat tökölni” étel lett. Lencse is, hogy maradjunk a hagyományoknál, de ugyanakkor gyors is, könnyű is és finom is. 

Fázisfotókat most nem csináltam, teljesen felesleges lett volna. 

dscn3714_fotor

Hozzávalók:

  • 20-25 dkg vöröslencse
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • pár szelet pármai/fekete erdei sonka
  • olívabogyó 
  • aszalt paradicsom
  • paradicsom
  • római kömény, babérlevél, só, bors, egy csepp ecet

Díszítésként egy kis földimogyoró – kezdem azt gondolni, hogy egy ideje tartó földimogyoró mániám, kezd nem normális lenni. 😀

Első körben vizet forralunk, egy teatojásba beletettem a fűszereket. Mikor a víz felforrt, beletettem a lencsét és 12 perc alatt puhára főztem, majd leszűrtem. Amíg hűlt a lencse, minden hozzávalót feldaraboltam, először hagymát aprítottam, majd az aszalt paradicsomot, paradicsomot, olívabogyót, ezután a sonkát. A sonkát 2-3 perc alatt icipicit megpirítottam.

Igen, mondhatni ennyi a történet, sittysutty összekevertem mindent, kicsit még ízesítettem a saját ízlésem szerint. Teljes kiőrlésű kétszersülttel és mogyoróval megszórva tálaltam.

dscn3714_fotor

Megszerettem ezt a receptet, legközelebb majd máshogy variálva is elkészítem. Mindenesetre köszönöm magamnak! 😀

Fogjatok hozzá Ti is, vacsorára még pont ideális!

További Boldog pihenést és jó étvágyat kívánok!

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!