Saját Otthon Projekt

Spórolnál a karácsonyi menün?

A karácsonyról valljuk be, először mindenkinek a rengeteg kiadás az, ami eszébe jut.  Az elmúlt években egyre jobban tapasztalható, hogy az ünnep már semmi másról nem szól, csak az ajándékokról, a költségekről, mindig csak a pénz, a pénz.

Akadnak olyanok is, akik esetenként a megengedett büdzsé felett költekeznek, de szerintem, ez már kissé túlzás. Mindig azt mondom, addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!

Ha pedig már az ajándékokat megvásároltuk, akkor az egyetlen lehetőségünk, ami marad, hogy spóroljunk az ételeken. Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy a minőségen spóroljunk. Azt viszont érdemes végiggondolni, hogy egyes alapanyagok cseréjével, akár több ezer forintot is tudunk spórolni, ha kicsit odafigyelünk a vásárláskor. Ehhez hoztam most Nektek pár példát, hátha ezekkel az ötletekkel sikerül valamennyi pénzt az év végi hajrában megspórolni.

A háztartások 98 %-ban a karácsonyi legfontosabb főszereplője a húsleves. Például én húst nem is nagyon szoktam bele tenni. Ha mégis, akkor mindig az olyan részeket vásárolom, amelyek nem túl drágák. Ez általában far-hát, illetve nagyon sokszor előfordul, hogy akciósan lehet venni kacsanyakat, esetenként szárnytövet, de a legfontosabb hozzávaló az a csont. Minél több csont van a húslevesben, annál finomabb lesz az íze.

fustolt_husos-csont

A második fogáshoz általában mindig tartozik valamilyen köret. Ki, mit szeret: rizs, saláta, vagy a leggyakrabban előforduló, a burgonya.

Időmegtakarítás szempontjából hajlamosak vagyunk a boltban megvenni az előre gyártott készítményeket, pedig, ha alaposan végiggondoljuk, ez sokkal drágább megoldás. Nem ritka, hogy a kilós ára 800-1000 Ft körül mozog, szemben a zsákos, vagy kimért krumplival. Igen, kicsit több időt kell szentelni a krumpli-pucolásra, de ugyanúgy készíthetünk házilag fűszeres krumplit, vagy csak simán sült krumplit. Egyébként, szerintem ég és föld a kettő közötti különbség, természetesen az otthon készült javára.


A desszert kérdését is megoldhatjuk kevesebb kiadással! 5 olcsó karácsonyi süti receptért kattints ide!


kokuszgolyo

Húsok szempontjából érdemes körülnézni az árak tekintetében, minél jobban közelebb kerülünk a karácsonyhoz, annál nagyobb akciókat kínálnak a kisebb- nagyobb boltok, szupermarketek. A legjobb az, ha esetleg van lehetőségünk kisebb településeken termelőktől vásárolni, hihetetlen különbségeket találunk, nem csak árban, de minőségben is.

hus3

Ha már a vidéki termelőknél tartunk, akkor feltétlenül érdeklődjünk arról, hogy tudnak-e valakit ajánlani, akitől tojást lehet venni. Szinte végeláthatatlan süteményhalmazok készülnek, ebből biztosan nem lesz hiány.

Azonban ha csak a tojásokat vesszük figyelembe, ezt manapság körülbelül 30-35 Ft-os darabáron vásárolhatjuk meg. Ezzel szemben, mondjuk egy kisebb faluban, településen 20-25 Ft-os áron juthatunk hozzá. Azért ez mondjuk egy 50 darabos tételnél már számottevő különbségnek mondható, tojásból pedig most aztán rendesen fogyni fog. Húsok panírozása, piskóta alapok, krémek, saláták elengedhetetlen hozzávalója.

tojasok-550x375

Szóval, higgyétek el, érdemes kicsit utánanézni az alapanyagok beszerzési helyeinek, mert sokat tudunk vele spórolni, ami januárban, nagyon jól fog jönni.

Ha van bármilyen tippetek, amivel még kiegészítenétek a listát, ne habozzatok, írjátok meg!

További boldog készülődést, a képek forrásait rájuk pöttyintve találjátok!

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!