Saját Otthon Projekt

Kiadásra szánt budapesti lakás a belváros szívében

A budapesti lakások esetében az Airbnb nagy változást hozott, hiszen az addig albérletbe kiadott, gyakran elhanyagolt otthonok helyét átvették a rövid időszakra, elsősorban külföldieknek szánt, menő lakások.

Ennek eredményeként ma már rengeteg igazán különleges otthont találunk az Airbnb oldalán, amelyben mi is szívesen szállnánk meg, ha nem Budapest közelében laknánk.

Ma pedig egy olyan 120 nm-es, 3 hálószobás vadonat új lakásba kukkanthatunk be, amelyet pici átalakítással akár otthonként is elfogadnék. Hiszen itt már van elég tér és helyiség egy család igényeinek is.

Szeretem a lakásban minden helyiségben felbukkanó szürkét, amit sokan unalmasnak tartanak, de én imádom. A fekete és a fehér mellett ez az a szín, ami mindennel jól mutat. Bárhova be lehet illeszteni és egy polgári lakás falán pedig elegáns külsőt kölcsönöz a szobának.

Nem vagyok igazán tapétapárti, de mind a hálóban, mind a kisszobában igazi telitalálat a geometrikus mintázatú tapéta. A mustársárga pedig idén ősszel az egyik legkedveltebb árnyalat lesz és tökéletes választás volt az Ikeás STRANDMON fotel esetében, hiszen az állólámpa mellett a szoba fókuszpontja lett.

Ha ilyen lakásokat találok az Airbnb-n, akkor komolyan elgondolkodom rajta, hogy én is itt foglaljak szállást bárhova is utazunk. Ti próbáltátok már?

5b5c475e52170e3f788c842bf8e11f7b

6f1dc534568cf5aef6d1642f5e038647

91b7dfb77fec6c278e639c975a02efbb

496fcc530eb62dd7476f5ad507a11317

05764d3f-8ac8-48b7-a063-4e88db8cb2fa

87ae44eef569810304468bee628a0032

e79d2afe0a11fb98f16bf88c88992956

3548bde72681a40d5374ac4b92ebba7f

20e515f2321736f7018f0eb661e44896

16ef318d17cc69ec879d39a3d41c9ca3

e4209336c1baa36cbaea7308b95b33b6

03026714c4a27eac29ed9de627102628

74cb89d848d66ebf9e512cbe9ad020e1

A képek forrásait itt találjátok: airbnb.hu

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!