Saját Otthon Projekt

Az előszoba is kivilágosodott

A lakásunkban az amerikai konyhás nappalit leszámítva az összes helyiség elég picike és ez alól az előszoba sem kivétel. Szerencsére azonban az alaprajznak köszönhetően sikerült anno egy Ikea Expedit hack segítségével egy szekrényt faragnunk, ami elnyel sok cuccunkat és még a kabátjaink is elférnek rajta.

A fal eredetileg azonban nem fehér volt, hanem homokszínű és az a szörnyen sötét Marsala, amit szívből utáltam. Mentségemre legyen szólva, hogy a színeket nem mi választottuk, mert ez a lakás volt ebben az újépítésű társasházban a bemutatólakás és már előre ki volt festve.

Most azonban fehérre változtattuk és ennek következtében teljesen kivilágosodott az egész. Mást nem is változtattunk rajta, de mégis mintha teljesen más otthonba lépnénk be…

Megtartottam a 2011-ben festett képeinket is, mert annyira a szívemhez nőttek. Habár az első projektjeim között volt, mégis időtállónak bizonyultak. 🙂

Ilyen rendezett előszobába jó hazaérkezni! 🙂

eloszoba

eloszoba5

eloszoba1

eloszoba2

eloszoba3

eloszoba4

eloszoba7

eloszoba5

eloszoba6

Jövő héten a nappali és a dolgozósarok következik a bemutató sorozatban. Várjátok már?

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!