Saját Otthon Projekt

Őszi dekor skandináv stílusban

Ha kicsit visszanézek az időben és megvizsgálom, hogy milyen időszakban szokott otthonunkban drasztikusan átváltozni a dekoráció, akkor megállapíthatom, hogy évről-évre szint mindig ugyanakkor tör rám a változtathatnék.

Minden évben a legaktívabb és legtöbb dekort igénylő időszak a karácsony és ezt a bejegyzések száma is egyértelműen bizonyítja. Ilyenkor minden átváltozik és már igazából október végén kezdődik az átalakulás. Éppen ezért nálam az “igazi” őszi dekoráció csak minimálisan jelenik meg. 

A skandináv országokban is inkább ez az időszak átmeneti és felkészülés a télre, a karácsonyi időszakra. Otthonaikban csupa olyan dekorációt láthatunk, melynek alapját a természetes anyagok, a termések és őszi növények képezik. Ezen felül fontos elemek még a pihe-puha textilek és a műszőrme is. Természetesen mind a termések, az ágak és textilek nagy része kiválóan alkalmas lesz majd a karácsonyi dekorációba átültetni és így két legyet ütnek egy csapásra.

A fényeket tekintve inkább a gyertyákon van a hangsúly, a különféle füzérek még nem kerülnek elő. Azokat inkább a karácsonyi időszakra időzítik. 

A színeket tekintve pedig inkább a sápadtabb, sötétebb árnyalatok, a barnák, szürkék és fehér különféle árnyalatai közül válogatnak.

Ha mi is hasonló dekorációban gondolkodunk, akkor érdemes először egy szép vázába egy olyan ágat helyezni, amelyen valamilyen termés van és kiegészítésként jól mutat mellette egy vagy akár több gyertya. Nem kell mindig túlgondolni, mert a kevesebb néha több:


Ha a kedvet kaptál egy kis őszi gyerekszoba dekoráláshoz is, olvasd el ezt a cikket pár jótanácsért!


2a076abc66067ec62266a96f1fd6d68d

8c5fb9e11bc85f678a970a9f3893288e

f18fb23a0b543b29f4a7ca2aca4fd6c3

85459ca5ea5d4072aa40534d2b82115f

b5689c0416031573f91051f871002d64

A hűvösebb estékre érdemes beszerezni pár pihe-puha kötött takarót, amelyek napközben különféle kosarakban a szoba díszévé is válhatnak. Eddig halogattam, hogy beszerezzek egyet, de találtam egyet, ami a szívemhez nőtt….

e5496684931ff8813c0de615ca354f7b

a0dbd32dd29c45e98bb3b7d7ee0d1cbe

74d32ee301b70718f550f426fc87e6e4

4a1e1aebde58a8f13b185bad402d7f72

Ilyenkor a díszpárnák is új köntösbe bújnak, mert leginkább kötött vagy más piha-puha anyagból készült huzatot kapnak. Az idén még nagyon divatos a bársony is, de csakis sápadt árnyalatokban. Nekem sikerült is beszereznem négyet és ráadásul az egyik szteppelt is!

cd9ffbecd04f144398e87121fc4dc98f

6c6d63f536c591d69bb2e6db2641b64c

65c88bfb2f5ef2a72c890b7d9c81a2ac

Ha mégis szeretnék tököket, akkor csakis fehérben gondolkodjunk. Tavaly nálam is volt öt darab mini fehér, de idén ezt most ki fogom hagyni. Nálatok lesz fehér tök?

ecf1e8f72a1050cc00727b0e0e05fa63

Jöhetnek azért az Erikák, amelyek itthon is népszerű növények ilyenkor. Szinte minden virágboltban kaphatóak és az erkélyen is segítenek a hangulat megteremtésében:

1e6033f374ae09f6114a5faa3b1f88e6

6526cf2ed2f35551dd30b064bab764f4

A különféle farönkök is szuperül mutatnak bent, mint dekoráció. Akár egy bőrövvel is feldobhatjuk vagy egy mutatós kosárba is helyezhetjük őket. Ilyenkor kár, hogy nálunk nincsen kandalló…

b4b48492549dd9db20ed7e189e951a9d

2f9260b875954359456ddfad07ee9d48

Ha ragaszkodunk a színekhez, akkor csakis igazi termések és levelek jöhetnek számításba. A sok helyen kapható műanyag változatokat inkább nagy ívben kerüljük:

9ce81144c534e35f1c73f0ae436b3a1f

5bc55cc1aac9c28098feff52fa69930c

ad7e9b9512fa67db32f1f95ee2d800a1

Nálatok milyen az őszi dekoráció? Ha van kedvetek, akkor küldjetek képet és egy bejegyzés keretein belül szívesen be is mutatom a képeket!

A mostani bejegyzés képeinek forrását rájuk kattintva találjátok.

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!