Saját Otthon Projekt

Hogy kerül virsli a tésztába?

Tudom, tudom. Jogosan tehetitek fel a kérdést: Már megint kelt tészta?? Igen.

Számomra megunhatatlan és leginkább elronthatatlan. Végtelenségig variálható, nagyon gyorsan elkészül, nem beszélve arról, ha azt a kb. 20-25 perc kelesztési időt leszámítjuk, pikk-pakk el is készül.

Ma megint valami sós finomságot kívántam meg, végigzongoráztam magamban, mit is ennék tulajdonképpen.

Az jutott eszembe, hogy tök régen ettem már virslit, a virsli és a kelt tészta, mint tudjuk, nem ellenségek. 🙂 sőt! Én kifejezetten szeretem ezt a párost.

Úgyhogy eszerint vettem meg az alapanyagokat, útközben tettem össze fejben, mit is szeretnék beletenni. Amit biztosan tudtam, az az, hogy teljes kiőrlésű “valami” fog kisülni:

DSCN3393_Fotor

A következőket használtam fel hozzá:

  • 40 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 15 dkg finomliszt
  • 150 gramm joghurt (egy kis pohár)
  • 1 dl víz
  • 3 evőkanál olíva olaj
  • 2 teáskanál só
  • 1 tojás
  • 2 dkg élesztő
  • 4 pár virsli
  • ízlés szerint sajt
  • pirított hagyma, de természetesen használhatunk akár sima vöröshagymát is
  • + 1 tojás a kenéshez

Az alapanyagok vásárlásánál érdemes figyelembe venni a takarékos bevásárlás 4 pontját, ugyanis, ha tudatosan vásárolsz, sokat megtakaríthatsz! Olvasd el a cikket itt!

Először is a lisztet egy tálba tesszük, a sóval elkeverjük. Mélyedést készítünk és abba tesszük a joghurtot, az olíva olajat, a vizet, valamint a tojást is. Ezután az élesztőt belemorzsoljuk:

DSCN3356_Fotor

Az egészet összegyúrjuk, dagasztjuk, amíg a tészta el nem válik az edény falától. Puha, rugalmas tésztát kell, hogy kapjunk. Ha végeztünk a dagasztással, akkor nagyjából 25-30 percen keresztül pihentetjük a tésztánkat:

DSCN3359_Fotor

Az idő leteltével egy gyúródeszkát belisztezünk és kinyújtjuk rajta a tésztát, lehetőleg téglalap alakúra. A tésztát félbevágjuk hosszában, majd keresztbe is felvágjuk. Ebből a tésztamennyiségből körülbelül 8-10 darab fog majd kijönni, nem mindegy az sem, hogy mekkora részekre vágjuk. Ez szintén ízlés kérdése. Bíbelődhetünk azzal, hogy kis falatokat készítünk, én most inkább a nagy mellett döntöttem:

DSCN3365_Fotor

A tészta felvágását követően nekiálltam az ízesítésnek. Először a tésztákat alaposan megkentem mustárral, majd bőségesen megszórtam a pirított hagymával. Ráfektettem a virsliket, majd a virslire szórtam a lereszelt sajtot:

DSCN3379_Fotor

Ezután óvatosan elkezdtem feltekerni a tésztákat, majd a végeket benyomkodtam, hogy a töltelékből ne tudjon semmi kifolyni.

A tojást felvertem és a tészták tetejét óvatosan megkentem vele. Sokkal szebb lesz így a színe sütés után.

Egy tepsibe sütőpapírt tettem, a sütőt 180 fokra előmelegítettem, nagyjából 10 perc alatt. A tésztákat úgy sütöttem, hogy egy adaghoz 4 darabot tettem a sütőre, nem akartam őket túl közel tenni egymáshoz, így biztosan nem ragadnak össze.

A sütési idő hozzávetőlegesen 30 percet jelent, én mondjuk szeretem, ha szép színt kap, így nagyjából 35 percet töltött egy adag a sütőben. 🙂

DSCN3393_Fotor

Az első körülbelül 20 perce sült ki, azt hiszem, mindent elmond, hogy a fele már hiányzik. 🙂

Bátran próbáljátok ki Ti is, a gyerekeknek akár tökéletes reggeli lehet az iskolába. Elkészíthetitek este a tésztát, így reggel készülődés közben csak be kell dobni a sütőbe, így egy isteni reggelit tudnak elfogyasztani. Hisz’ tudjuk, a reggeli a legfontosabb étkezés! 🙂

Jó étvágyat hozzá!

 

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!