Saját Otthon Projekt

Készülj a sulira, avagy szuper ceruzatartó ötletek sulikezdésre!

Habár Hédi az idén még nem megy iskolába, de a festés apropóján már idén átalakítjuk csöppnyi szobáját a nagy eseményre. A nagy dolgokon kívül természetesen minden apróságra oda kell figyelnem, így a leamortizált mágneses ceruzatartók helyett is majd újakat kell készítenem.

Gondolkodtam azon is, hogy ezúttal majd inkább veszek valami igazán szuper ceruzatartót, de sehol sem találtam igazán nekem tetszőt vagy horror összegekért kínálták.

Így jó DIY bloggerként ismét a saját magunk által készített változatok felé fordultam. Össze is gyűjtöttem jó párat, ami jó kiindulási alapot ad majd nekem. Az ötleteket azonban nem titkolom el, inkább megosztom veletek, hátha Ti is hasonló problémákkal küzdötök így sulikezdés előtt.

Nézzük is sorra a lehetőségeket!

1, Beton:

Több előnye is van ennek az opciónak a részemről, mert nem először alkotnék belőle és tuti nem fog könnyen felborulni. Az öntés pedig nem olyan bonyolult dolog, csak arra figyeljünk, hogy inkább hígabb legyen a massza és várjunk legalább 2 napot a száradással. 


Ha kíváncsi vagy az iskolakezdés kapcsán még mivel tudsz spórolni, akkor olvasd el ezt a cikket is!


Lehet kartonpapírból vagy üres műanyag dobozokból elkészíteni és utána akár akril festékkel vagy festékspray segítségével színezni:

Ombre-pen-pot-4-1

1f6dea61b03f7e8b675901250eda8ef1

33edaeccdaba5409ffa719fdef5cc055

2,  Papírral bevont konzervdoboz:

A konzervdobozt szerencsére többféleképpen használhatjuk erre a célra és az egyik, ha színes papírral simán ragasztó segítségével bevonjuk. Ha nincs otthon megfelelő ragasztónk, akkor akár kétoldalas ragasztót is bevehetünk a cél érdekében:

92acf30e0e32ce3a346b5839010cf66b

7bb2341953b04c25f5508abc63ef9af8

a69caa03233ada22bdf865de9336dd78

3, Dekortapaszos változat:

A dekortapasz mindig jól jön és most sem hagy minket cserben. Csak egyszerűen tekerjük körbe a konzervdobozt és már kész is:

9cbe3ded74e9010aa2daf7f5168c1388

4, Konzervdoboz festés:

Hasonlóan egyszerű és gyors megoldás, ha lefestjük a konzervdobozunkat. Ehhez használhatunk akril festéket vagy sprayfestéket is. Nem kell mindig túlgondolni a dolgokat!

6fd3ceec1f7eefd6f8d882a05325b59f

2c0eb98b744979446ee3114063602271

5, Parafa borítás:

Ha valami másra vágyunk, akkor szóba jöhet a parafa is. Ebben az esetben szerezzünk be parafa tekercset és borítsuk be a konzervdobozunkat vele:

DIY-desk-organizers1

6, Vasalható gyöngyök:

A vasalható gyöngyök felhasználása nem korlátozódik cuki állatkákra és egyéb gyerekes apróságokra. Még ceruzatartót is készíthetünk belőlük, ha igazán kitartóak vagyunk és van jó pár felesleges óránk:

 e0d53db89eb8c82d4c190169b3059afb

0787c7290f087a64ca58835eb175180a

7, Papírból hajtogatva:

Szerintem nagyon jól mutat, ha papírból hajtogatjuk a ceruzatartót, de valahogy nem győzött meg állóképességéről. Lehet, ha az aljára valamilyen nehezéket rakunk, akkor nem fog felborulni az első adandó alkalommal:

b7ae86287c1174892116c9899fbe6057

8, Ceruzákból szabadon:

Biztosan nálatok is vannak olyan színes ceruzák, amelyek mindenre használhatóak, csak színezésre nem. Az ilyeneket nyugodtan ragasszuk fel egy konzervdobozra és fessük le. Máris kész a ceruzás ceruzatartó:

d7d09588ab878b2acb4e892b95c4b75e

9, Parafadugós:

Ha legalább akkora parafadugó-gyűjteménnyel rendelkeztek, mint én, akkor ragasztópisztoly segítségével eszkábálhatunk belőlük egy ceruzatartót:

108dcaca080cbaa02c53e757b894be20

Az igazat megvallva még nem tudtam eldönteni, hogy milyen irányba induljak el, de konzervdobozokat már sikerült szereznem a projekthez. Egyenlőre még az íróasztalt sem vettük meg, de majd mindent szépen sorjában. Szerencsére nekünk még nem kell kapkodnunk.

A képek forrásait és esetenként részletesebb leírást a képre kattintva érhetitek el. 

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!