Saját Otthon Projekt

Tavasz az erkélyünkön

Az idén elérkezettnek láttam az időt, hogy lecseréljük a 3 éve saját kezünkkel megalkotott raklapkanapénkat és a növényeket is teljesen más koncepció alapján terveztük meg.

A kanapé helyére 2 darab Jysk-ben vásárolt Acapulco szék utánzat került a hozzáillő asztalkával. Az eltelt idő pedig már igazolta is, hogy tényleg szuper választás volt az esti ücsörgéshez.

erkély1

erkély2

erkély3

A virágok terén is nagy a változás, mert az elmúlt években a Greenbo cserepekben már szinte mindenféle növényt megpróbáltunk életben tartani, de az extrém meleggel eddig semelyik sem bírt. Még a levendulák is mind kipusztultak. Így inkább az idén csak az üveg elé szereztünk be új növénykéket.

Az egyedüli többéves túlélőm a citrommuskátlim, amit semleges virágai és csodás citromillata miatt szeretek. Bármilyen furcsán is hangzik a muskátli hazájában, de én a hagyományos és futó változatokat nagyon nem kultiválom.

Tavalyról még szerencsére áttelelt az olajfám és a murvafürt is, amelyek most mind nagyobb cserepet kaptak a Férjemnek hála. 

Újdonság továbbá a babér, a bokros francia levendula és a Zámia, amelyek igazi zöld oázist varázsolnak az erkélyünkre.

erkély91

erkély9

erkély7

erkély8

Az első adag paradicsom sajnos gombás fertőzést kapott és elhittem a neten olvasott okosságot, miszerint szódabikarbónával kell lepermetezni. Nem kellett volna…. Elpusztultak a palánták és így kénytelenek voltunk újakat venni. Szerencsére ezek már szépen fejlődnek és az egyiken már pici paradicsom is van

erkély4

erkély5

Most bizakodóan tekintek a forró nyár elé, de majd meglátjuk. A lényeg, hogy nagyon szeretjük az erkélyünket! 🙂

erkély91

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!