Saját Otthon Projekt

Lusta asszony káposztás batyuja

Délután szerettem volna valami sósat sütni. Jobban szereti Férj, na meg én is, mint az édességet. Habár én mostanában korlátozottan fogyaszthatok ilyeneket. (Az a hülye fogyókúra 🙂 )

A délelőttöt és a délután első felét rokonokkal töltöttük, így kevés időm volt kifundálni, hogy mit süssek. Eszembe jutott, hogy a múlt héten, amikor átjöttek a barátaink, sütöttem pogácsát. Viszont sok lett a tészta, így egy darabot bedobtam a mélyhűtőbe. Tudtam, hogy valamikor hasznát fogom venni.

Ez egy egyszerű kelt tészta és ha nekiálltok, akkor érdemes nagyobb adagot begyúrni, mert nyugodtan le lehet fagyasztani. Így, amikor nem túl sok idő van sütésre, csak kikapjuk a fagyasztóból és pár óra múlva már kész is a finom ropogtatnivaló.

Egy valamit szintén meg szoktam előre csinálni. Veszek 1-2 fej káposztát, felaprítom, majd kacsazsírra dobom és cukrot teszek hozzá, só, bors és kész is a dinsztelt káposzta. Mivel ebből is nagyobb adagot szoktam készíteni, így kiporciózom és szintén mehet a fagyasztóba.  Tehát ez is bármikor elő tudom kapni.

Ma adott volt a két hozzávaló. Kelt tészta és dinsztelt káposzta, elhatároztam, hogy kis batyukat fogok készíteni.

DSCN2517_Fotor

A tészta hozzávalói a következők:

  • 1 kg liszt
  • 2 ek. só
  • 50 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 nagy pohár tejföl
  • 1 teáskanál cukor
  • nagyjából 1 dl tej
  • 5 dkg friss élesztő
  • +1 tojás sárgája tészta kenéséhez

A hozzávalókat összegyúrom, majd fél órát kelesztem. Fél óra után megint átgyúrom, majd ismét újra kelesztem, szintén fél óráig. A tésztáról most nem készítettem fázisfotókat, de nem gondolom, hogy ez akadály lehetne. 🙂

DSCN2495_Fotor

Miután kiengedett a tészta, téglalap alakúra, jó vékonyra kinyújtottam:

DSCN2499_Fotor

Majd négyzetekre vágtam:

DSCN2503_Fotor

Ezután a kis lapokra ráhalmoztam a káposztát és mindegyik tetejére tejfölt csorgattam:

DSCN2506_Fotor

DSCN2508_Fotor

Ezután a tésztát félbehajtottam, a széleit összenyomkodtam, majd tepsibe tettem.

Tetejüket és a szélüket megkentem tojássárgájával, Ez is megakadályozza, hogy a töltelék kifolyjon, végül szezámmaggal megszórtam.

Ezután 180 fokra előmelegített sütőbe tettem, 10 perc után lejjebb vettem a hőfokot 150-re és még 15 percet sütöttem.

Ha nincs kedvetek kelt tésztát sütni, előre elkészített, leveles tésztából is megsüthetitek, úgy is nagyon finom

Tejföllel tálaltam, isteni finom lett:

DSCN2517_Fotor

Jó étvágyat hozzá!

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!