Saját Otthon Projekt

Mi az a “Prósza”?

Korábban már említettem Nektek, hogy Édesanyám egy kis Somogy megyei faluból származik, Buzsákról. Gyerekkoromban rengeteg időt töltünk itt a bátyámmal és szeretett nagymamánk mindig valami finomsággal várt Bennünket. Mama nem az a tipikus nagymama volt, aki mindig édességet sütött. Bár a kredenc aljában mindig ott volt a saját maga által készített mézes puszedlija. 🙂 Ő inkább kelt tésztákkal várt minket, illetve mindig azt kértünk tőle. Olyan pogácsát, csak ő tudott.. 🙂 Szerencsére tudását részben átadta Édesanyámnak, amit most már én is kamatoztathatok. 

Ez a finomság, amit ma mutatok Nektek, tulajdonképpen 3 fő összetevőből áll. Mama annak idején nem villanysütőben sütötte, hanem a “sparhelten”, ezt most sajnos nem tudtam prezentálni, de így is nagyon finom. Nem diétás, az biztos. Kicsit édes, kicsit sós, amolyan régimódi. 🙂 Én pedig, pontosan ezt szeretem benne. Illetve Mama aludttejből készítette, mi ezt kefirrel helyettesítjük. Ha csinálok aludttejet, természetesen abból készítem.

DSCN1856_Fotor

A hozzávalók pedig a következők:

  • 40 dkg liszt
  • 4 kis pohár kefir
  • 2 egész tojás
  • nagyjából 2 dkg zsír

Ízesítéshez:

  • tejföl
  • ízlés szerint porcukor
  • csipetnyi só

Első lépésként kimérem a lisztet. Emlékszem, mikor anyát kérdeztem, pontosan mennyi liszt kell hozzá, azt mondta: “Mama mindig olyan gondulóformán mérte”. Érzéssel.:)

DSCN1831_Fotor

Ezután a liszthez hozzáteszem a 2 egész tojást:

DSCN1833_Fotor

Majd hozzáöntöttem a kefireket, kicsit megsóztam és sűrű palacsinta tésztát kevertem:

DSCN1835_Fotor

DSCN1838_Fotor

Ezután bekapcsoltam a sütőt 180 fokra. Közben egy tepsit kikentem hideg! zsírral és a tésztát a tepsibe öntöttem. Ezután kiskanálról csepegtetve meglocsoltam tejföllel és forró zsírral, ezután az előmelegített sütőbe tettem:

DSCN1848_Fotor

Körülbelül 30-35 perc alatt készre sütöm. Felvágom és tejföllel, majd porcukorral tálalom:

DSCN1856_Fotor

Ugye, hogy mennyire egyszerű? Mi nagyon szeretjük, pillanatok alatt megvan és ugyanennyi idő alatt el is fogy, bátran készítsétek el, nem fogjátok megbánni! 

Jó étvágyat hozzá! 🙂

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!