Saját Otthon Projekt

IKEA hack ötletek a saját otthonomból

A héten folytatom a nosztalgiázást és most megmutatom az évek alatt elkövetett Ikea átalakításainkat. Szerencsére ebben témakörben is van miből válogatni!  🙂 

Az eredeti bejegyzéseket és a leírásukat most is a képre kattintva érhetitek el.

Kezdetben valamiféle súlyos lámpamániával küzdöttem, mert szinte minden közelembe kerülő Ikeás fényforrást kezelésbe vettem. 

1. Regolit lámpából a férjemmel közösen alkottunk egy nagy salátalámpát a barátnőimnek. Ez igazán pepecselős projekt volt, de a végeredmény nagyon mutatós lett:

IMG_4719_k

 2. Grönö lámpából emlékeim szerint ötöt is készítettem, de ez volt az eredeti és a legelső:

IMG_30501-600x363

 Ezt a változatot hamar meguntam és kapott végül egy új textil borítást:

IMG_9590k

3. Hasonlóan kétszer is átalakult a Duderö lámpánk, amely először zöld borítást, aztán konszolidáltabb pasztell burkolatot kapott:

IMG_4858-343x600 

51-363x600

4. Az előszobabútor nagy munka volt, mert kellett hozzá három különálló Expedit, hátlap és sok-sok egyéb kiegészítő. Így végül lett megoldás az előszobai tárolásra:

911-374x600 

5. Vásárolgattunk egyszer az Ikeában és megláttam RATIONELL VARIERA szeméttartót. Rögtön tudtam, hogy ez fog segíteni rendben tartani a csomagolópapírokat a gardróbomban:

1

6. Az erkély sem úszta meg, hogy ide is kerüljön egy átalakítás. Itt a sarokba passzíroztuk be az Albert polcokat: 

IMG_5549k1

7.  Az illatos ágakat körülbelül egy hónapja készítettem, de kikerült az Ikea Hackers oldalra is:

DSC_0016-600x438

8. A konyhában pont nem volt a mosogató fölött kialakítva világítás és így az Lack polcot belül szétfúrta a Férjem és ebben lettek láthatatlanul elvezetve a kábelek:

IMG_35751

9. Utoljára hagytam a legelső hackemet, amikor az Ordning evőeszköztartót használtam fűszernövénytartóként:

IMG_24241-450x600

Egy dolgot azért biztosan leszögezhetek: fotózás terén rengeteget fejlődtem. Ma már tuti jobb képeket készítenék, de hát ez így is van rendjén! 

 A sorozat előző részét, ami újrahasznosítás témakörét járja körül itt találjátok:

http://sajatotthonprojekt.cafeblog.hu/2015/07/02/megvalosult-projekteim-az-ujr

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!