Saját Otthon Projekt

Hogyan kerül a kövirózsa a betonba?

Ha valaki régóta és figyelmesen olvassa a blogomat az már biztosan felfedezte, hogy nálam időnként eluralkodik egy-egy mánia. Ilyenkor előszeretettel hódolok az újdonsült hóbortjaimnak.

Vannak azonban makacson ragaszkodó rigolyáim is, mint például a párnamánia, a poszter mánia és tavaly óta a betonmánia. Készítettem is már kettő dolgot betonból /gyertyatartót és húsvéti tojást/, de elérkezett az ideje a következő öntésnek.

Láttam több helyen, hogy kövirózsát is lehet a betonból kiöntött kaspóban tárolni. A kövirózsát pedig mintha nekem találták volna ki, mert annyira igénytelen, hogy szinte föld sem kell hozzá. Öntözni pedig elég kéthetente. Nálam pedig csak az olyan növények élik túl, amiket nem szabad öntözni. A többit ugyanis annyira bőszen locsolgatom, hogy mindig kirohadnak a sok víztől….

Egyik kedves barátnőm anyukája küldött nekem egy rakat kövirózsát, így minden akadály elgördült  az alkotás útjából és megszülettek ezek a cuki kis beton tárolók:

IMG_3412

Hozzávalók:

  • rengeteg üres műanyag doboz
  • fugapor /én márvány színűt vettem és eddig bevált/
  • testápoló
  • edény, amiben kikeverjük a port

IMG_3388

Elkészítése:

Alaposan keverjük ki  fugaport . Nekem a picit folyékonyabb változat jött be, mert azzal könnyebb bánni és nem lesz benne indokolatlanul sok buborék.

Mielőtt beleöntjük az edényekbe fontos, hogy kenjük be a betonnal érintkező felületet vékonyan testápolóval. Ez azért kell, mert ha megköt, akkor könnyen el tudjuk a műanyag felületet távolítani. Sajnos a tojások esetében megfeledkeztem erről és a tojáshéj eltávolítása majdnem mission impossible lett.

Végül helyezzünk a belő műanyagokba nehezéket, hogy mély legyen a kaspónk:

IMG_3393

Várjunk velük legalább 2 napot, hogy tuti jól megkössenek:

IMG_3395

Ha türelmesen várakoztunk, akkor a kibontás után hasonló mini kaspókat kaphatunk:

IMG_3399

Már csak az ültetés része van hátra és élvezhetjük is a kövirózsákat. Akár kint vagy akár bent is tárolhatjuk őket. Nálunk most őszig az erkélyen lesznek, aztán irány az ablakpárkány:

IMG_3409

IMG_3404

IMG_3403

Kinek lett kedve elkészíteni?

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!