Saját Otthon Projekt

Gombás ablakdísz – Csináld magad!

 Elképzelésünk szerint a kislányom szobájának hangulatát az erdő fogja meghatározni. Nem szerettem volna, ha olyan habos-babos, unalmas rózsaszín lenne. Majd ha elér a rózsaszín korszakba, akkor majd kompenzálom rózsaszín kiegészítőkkel és csajos játékokkal. (reményeim szerint….)

Most már szerencsére kezd kialakulni a szoba hangulata, de ezt dekorációs apróságokkal szeretném még jobban kiemelni.
 
IMG_4060
 
Hozzávalók:
 
 
Egyik on-line áruházban találtam gombás filcdíszeket, rögtön rendeltem is belőlük. Ez lett a dísz alapja, mert a gomba motívum több helyen is visszaköszön a szobában.
 
Egyszer az egyik rendelésemhez kaptam ajándékba színes gyöngyöket és eddig nem igazán tudtam mire használni. Így most nekik hasznuk lett.
 
Elkészítés:
 
Kihúztam 3 szál hosszú semleges színű cérnát, majd elosztottam a gombákat 3 felé. Gombákkal kezdtem el fűzni és utána a 3 különböző színű gyöngyöt duplán hurkolva. Ezt ismételgettem, mígnem elértem az ablak teljes hosszát. Egy-egy virágos gyöngyöt is fűztem bele, hogy még tavasziasabb legyen a hangulata.
 
 
Közelről:
 
 

Még több DIY gyerekszoba ötlet tőlem:

kosárkából falipolc

virágos ablakdísz

gombás ülőke

gyerekszoba felirat

LogoIMG_7483ff

Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következőről, akkor kövess minket a Saját Otthon Projekt Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal és egy szuper közösséggel találkozhatsz.

Érdemes minket Istagramon is követni, mert itt rengeteg olyan képet osztunk meg a bloggal kapcsolatosan, amelyek egy-egy bejegyzésbe már nem férnének bele.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Diamia8 says:

    @ZboroKrisz: idén én is azzal raktam fel, de ez olyan erős cellux, hogy csak a tűzhely kaparójával tudtam leszedi 😀

  2. ZboroKrisz says:

    a karácsonyi izzókat anno én is cellux-szal tettem fel az ablakra, de mindig elengedett a ragasztó idővel 🙂 mondjuk nehezebb is, mint a gombás füzér…

  3. Diamia8 says:

    @ZboroKrisz: igen, ez kimaradt:)
    felül a cérnát egyszerűen felragasztottam celluxszal, a gombákat kétoldalas ragasztóval rögzítettem, hogy ne mozduljanak el.

  4. ZboroKrisz says:

    ez nagyon édes. hogyan van rögzítve az ablak elé?


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!